72.jpg

Közel Afrikához

2019. február 17. | Dóra Csörögi

Már régen kezdődött... Még olvasni sem tudtam, mikor a "Kisgyermekek nagy mesekönyve" mellett édesapám kedvenc könyveit - Széchenyi Zsigmond afrikai útleírásait - lapozgattam.

 

A múltszázadi nagy utazók afrikai, ázsiai könyvei szinte mind megvoltak neki. Persze viseltes formában, mert többször is újra olvasta őket, és a legjobb barátok is kölcsön kaphatták. Azt hiszem, ha akkor ismerte volna a bakancslista fogalmát, akkor nála Afrika szerepelt volna az első helyen, de ő álmodni sem mert arról, hogy valaha eljut erre a földrészre. Hát, ezért voltak oly megviseltek azok az útleírások, amelyeket azóta is őrzök.

 

Kisgyermekként e könyvek fekete-fehér fotói számomra kincsek voltak, melyeket ámulattal néztem. Egy új, mesés világ tárult elém, és persze a lényeg, hogy akkor édesapám elkezdett mesélni... és mesélt, hogy a gepárd az gyorsabban tud futni még egy autónál is, hogy az elefánt agyara milyen hatalmas, hogy a maszáj harcosok egy lándzsával meg tudnak ölni egy oroszlánt, hogy az afrikai bennszülött nők orrában karika van, hogy annyiféle antilop fajta van, hogy szinte felsorolni sem tudja, hogy a zebrák csíkjai különbözőek, hogy az afrikai naplemente a legrövidebb, és szépségéhez nincs hozzá fogható, hogy az afrikai állatok a legfenségesebbek a Földön... Közben a térképen megmutatott nekem minden hegyet, síkságot, folyót és óceánt. Így amikor iskolába mentem, olvasni még nem tudtam, de már elég jól eligazodtam a világtérképen.

 

Hát, így kerültem én közel Afrikához. Tudom, hogy édesapám velem volt tanzániai utamon, és az én szememmel látta mindazt, amire egész életében vágyott...

 

https://www.youtube.com/watch?v=EACVvySgQro&t=18s

 

Vissza a blogokhoz...